Az argentin tangó egy eredetileg Argentínából és Uruguayból származó, a XX. század első évtizedeiben kialakult társastánc és zenei műfaj. Ebből az improvizatív táncból alakult ki a versenytánc tangó, amit leszabályoztak, hogy pontozható legyen, illetve ezekből a gyökerekből ered a színpadi (vagy show) tangó is. A továbbiakban a társastáncként táncolt és nem koreografált argentin tangó táncról (továbbiakban: tangó vagy argentin tangó) lesz szó.

A tangót többféle tánctartásban (spanyolul: abrazo, azaz ölelés) táncolják. Nyitottabb tartásnál a férfi és a nő kartávolságra vannak, zárt tartás esetén a tánc alatt végig összeér a mellkasuk. E között a két véglet között közös megegyezéssel bármilyen tartást felvehet a pár, és a tartás akár egy táncon belül is változhat. A zárt tartás a tangó hagyományosabb, korábban kialakult stílusaira jellemző, míg a nyitott tartás, ami akár a partner kezének elengedését is jelentheti, teret ad az újabb (tango nuevo) stílusra jellemző bonyolultabb lépéseknek és díszítéseknek, figuráknak, amelyek már sok esetben más táncok figuráiból és jellegzetességeiből is táplálkoznak.

Az argentin tangó eredetileg együttes séta a partnerrel a zenére, így nagyon fontos része a zeneiség (a zene energiájának, érzéseinek megfelelő tánc). Mivel a tangó zene hihetetlenül változatos, a tangó, mint tánc is alkalmas szinte az összes érzelem kifejezésére. Mondják is a táncosok, hogy ami férfi és nő közt megtörténhet, az benne van a tangóban.

Az argentin tangó erősen improvizatív jellegű tánc. Még alaplépése sincs, bár az évtizedek során a magasabb tudásszintű és elismert táncosok és tanárok számos lépéskombinációt rögzítettek, amik később hagyománnyá váltak. Ezeket a figurákat, lépéseket elnevezték, ezek az elnevezések többé-kevésbé egységesek, ami megkönnyíti a tangó oktatását. A férfi minden egyes lépésnél rögtönöz, a nő pedig nem tudhatja, mi lesz a következő lépése. Biztos pont az, hogy a nő általában minden lépésnél áthelyezi a testsúlyt egyik lábáról a másikra, és ritkán helyezi a testsúlyát egyszerre mindkét lábára. Az argentin tangó szinte egyedülálló a társastáncok között abban, hogy nincsenek benne előre megszabott – és így a nő által kiszámítható – lépésminták: a szigorú szabályokról alkotott elképzelések helyett egy folyamatos, nonverbális "párbeszédre" van szükség férfi és nő között a tánc minden pillanatában.

Ennek a kommunikációnak fontos jellemzője, hogy a pár egyik tagja (általában a férfi) vezet, a másik pedig követ. A szerepek fellazulásával manapság már angol nyelvterületen nagyon sokan inkább a vezető (lead, leader) és követő (follow, follower) szavakat használják a pár két tagjának megkülönböztetésére, de a pár két tagjának ma is különböző a szerepe. A vezető dolga, hogy a zenére improvizálva, lépésről lépésre irányítsa a követőt.

A követő dolga, hogy szintén a vezetésre figyelve táncoljon. Hagyományosan ez legfeljebb apró, rövid díszítéseket jelentett, ma már egyre megszokottabb néhány ütemet hagyni, hogy a követő improvizáljon, sőt, van aki azt tanítja, hogy a követő is jelezheti a vezető felé: "teret kér", hogy improvizálhasson. A legmagasabb szinten a partnerek közti finom kommunikáció még azt is lehetővé teszi, hogy a követő jelzi a vezető felé, hogy mit szeretne, hogy az vezessen neki.

Az argentin tangó úgynevezett haladó tánc: a párok az óramutató járásával ellentétes irányban ("táncirány") köríven haladnak a parketten, és a "forgalom" akár több "sávban" is mozoghat. Ha sokan vannak a tánctéren, nem illik átvágni a terem közepén, hiszen a tánc rögtönzött jellege miatt könnyen elképzelhető, hogy arra a helyre esetleg egy másik pár is érkezik. Általában a parkett szélétől messzebb táncolnak azok,  akik ügyesen és kifinomultan navigálnak, míg a kezdők számára a tánctér széle az a hely, ahol biztonságosan, ütközéseket elkerülve tudnak táncolni-gyakorolni. Bár a tangó haladó típusú tánc, elfogadott röviden megállni néhány egy helyben végrehajtott lépés vagy egy-két ütem erejéig, ha ez a többi táncost nem akadályozza.

Az argentin tangó folyamatosan fejlődő tánc- és zenei stílus, amely szinte évente változik Buenos Airesben, és a világ egyéb nagy tangós városaiban. Bár vannak tradicionális lépéskombinációk, vezetni kell nemcsak az irány és a lépés nagyságát, de a sebességét és minőségét is (egy lépés lehet puha, éles, pulzáló stb.).

Az argentin tangóban nincsenek előre meghatározott lépéssorok, mint a swingben vagy salsában. Az alábbi felsorolás a társastáncként táncolt tangó néhány építőelemét írja le:
Séta – a pár együtt, összhangban lép. A lábfejek mozgásvonalát tekintve két-, három- vagy négyvonalas.

Giro (vagy molinete) – sokszög alakban vagy körkörösen vezetett lépések akár az egyik táncos, vagy akár egy képzelt tengely körül.

Corrida – egymást követő gyors, kis lépések ugyanabban az irányban.

Kereszt – a nő keresztezve összezárja a lábait (alapesetben a jobb külső talpél a bal külső talpél mellé kerül)

Sacada – az egyik táncos lépő lába kimozdítja a partner lépésnél szabaddá váló lábát

Volcada – a táncosok fokozottan egymás felé dőlnek "A" alakban, közben díszítések és séta is lehetséges.

Barrida (vagy arrastre) – az egyik táncos lábfejével hozzáér partnere súlytalan lábfejéhez, és a kontaktust folyamatosan fenntartva mozgatja vagy elsöpri azt.

Colgada – a táncosok egymással ellentétes irányba (V alakban) dőlnek vagy billennek, ezzel különböző dinamikus fordulásokat téve lehetővé.

A zene

Az argentin tangó zene jóval régebbi, és sokkal változatosabb, mint a versenytánc tangó zenéje. Különböző zenekarok több ezer számot szereztek, illetve rögzítettek lemezre a múlt század folyamán. Nemcsak a számok mennyisége nagy, hanem jelentős stilisztikai különbségek vannak az egyes zenekarok között, sőt, még egyazon zenekar különböző korszakaiból származó felvételei is eltérő stílusúak lehetnek. A ma hallható felvételek többsége elég rossz minőségű. Rengeteg felvétel az 1950-es évek előtt készült, gyakran mono (egycsatornás) rögzítéssel, és sok esetben az eredeti felvétel már rég megsemmisült, így a ma kapható CD-ket már összekarcolt, zajos bakelitlemezekről digitalizálták.

Egy tangó zenekarban általában körülbelül tíz hangszer hallható: zongora, nagybőgő, 3-4 bandoneón (kifejezetten az argentin tangóban használt hangszer), 4 hegedű, néha egy cselló vagy gitár. Sok aranykorbeli zenekarban énekes is volt. A ritmust felváltva vihetik a vonósok, a zongora vagy a bandonenón.

Formailag három nagy csoportra oszhatóak a tangó ma játszott zenéi: tangó, milonga és vals (keringő). A tangó lehet 2/4-es, 4/4-es, 4/8-os ütemű, a milonga 2/4-es, jellegzetes lüktetésű, a vals pedig 3/4-es ütemű. A milongák és valsok hangulata (és szövege, ha van) általában vidámabb, boldogabb érzéseket tükröz, mint a tangóké.

A zenék között már említett milonga és vals (keringő) táncok stílusait is jelentik. A milonga korai, erősen hangsúlyos, a tangónál gyorsabb, páros ritmusú tánc, melyben a ritmus jelentősebb szerepet kap, mint a tangóban, a tánc szinte folyamatos, szünetek nélküli, és gyors lépések jellemzik. A vals háromnegyedes ütemű, nyugodt, folyékony, a tangónál kevesebb szünet és gyakori forgások (giro-k) jellemzik.

Forrás: Wikipedia